Csillagos éjben lebegtünk együtt,

S mi rossz volt,mind elfeledtük.

Az arcomat a hűvös szellő,

Lágyan végigsimította,

Vagy talán szerelmem gyengéd keze volt az?

Bár mindig így lenne,kívántam akkor én,

De tudtam,ez is egyszer véget ér.

Előbb lett vége,mint gondoltam volna,

S a lágy szellő vad viharrá változott,

Az eső a testemet mosta,

Szívemet helyéről,minthe kitépték volna.

És ő elment,itthagyott az áztató esőben,

Lelkem mintha most is neki könyörögne,

De ő elment,s talán nem jő vissza már,

S az életemnek vége tán’!

Bennem a düh,mint forró láva forrt,

De visszafordult utoljára,

S gyengéd csókot adott számra.

Megpróbálom elfeledni,

A fájó kínt megszűntetni.

Szeretem őt,ennyit tudok,

De már hiába a dolog.

Életemnek itt a vége,

Hisz’ ő volt az értelme!